Megvolt a vizsgahét. Reméljük, mindháromból átmegyünk, eredmények majd lesznek egyszer valamikor. Korrekt nehézségűnek éreztük a számonkéréseket, itt is a legtöbb tantárgyból az első vizsga könnyebb szokott lenni - ez most mindegyikből az első alkalom volt. Már eléggé vártuk, hogy péntek délután letegyük a tollat, én pl. múlt hét szerda vagy csütörtök óta minden nap tanultam többé-kevésbé. Az mondjuk érdekes – legalább is nekem így volt, hogy a tanulás eleinte tényleg jóval lassabb mint magyarul, de egy idő után meg már nem annyira, mert hozzá lehet szokni, hogy olvassa az ember folyamatosan az anyagot és nem akar mindent szavakra bontva magyarul megérteni, csak úgy egyben az értelmét. Vagy valami hasonló, biztos mindenkinél másképp működik. A vizsgák után pihentem most hétvégén, a korábbi megfázásomból visszamaradt valami, mert a torkom elég csúnyán bekapart az elmúlt jópár napban, úgyhogy azt igyekszem kiheverni. Meg takarítottunk, mert kicsit nagy volt a kosz.

  A vizsgahetes szenvedések mellett ezen a héten volt a félév talán legjobb látnivalója is: az északi fény, szerda este. Ezt általában a sarkkör közelében vagy attól északabbra – vagyis Tamperétől még legalább 4-500 km-rel feljebb – lehet megfigyelni a késő téli-kora tavaszi időszakban tiszta égbolt mellett, tehát leginkább februárban, márciusban. Az idei évben és talán jövőre is elég nagy adagokban érkeznek a napkitörésekből származó sugárzások a Föld felé, így ezek a fényjelenségek is. Úgyhogy állítólag történt olyan is az elmúlt hetekben, hogy pl. a déli part mentén, Lappenraantában is látták, talán Észtországból is, sőt valamelyik nap a héten Magyarországról is lehetett látni – papíron. Tényleg nem tudom, hogy láthatott-e belőle valaki is bármit otthon. Andris szerint 4-5 éve volt ilyenre példa, amikor nagyon erős napkitörések voltak. Ezt azért mondom, mert Finnország déli részén is a hozzáértők szerint nehezen vagy halványan látható a fény, ha látható, így lakótársunk Ville, aki aznap este velünk tartott, hitetlenkedve fogadta az ötletet, mondván, hogy nem fogunk semmit se látni, meg hogy az összes haverja rajta fog röhögni, hogy Auróra nézőbe indult Tamperében – de azért eljött. Úgyhogy kötöttünk is egy fogadást. Ha látjuk, kapunk egy üveg Koskenkorvát – finn vodka, elég jó, ha pedig ő, mi adunk neki egy adag pálinkát, mert van belőle még egy kis utánpótlás. Bram barátunk, aki szintén jött, a tanáráról mesélte, hogy 45 éve él Tamperében és eddig 2-szer látott itt északi fényt, szóval ő is kapott egy olyan helyi véleményt, hogy kár ilyenre időt pazarolni.

  Na szóval, a vége az lett, hogy láttuk. Jól nézett ki. Kb. fél 9 körül vagy kicsit korábban érhettünk ki a város északi határába a tópartra. Ez azért jó hely, mert északi irányba – ahonnan a fény várható – csak a tó van, annak a túlpartján pedig alig vannak települések, amiknek a fénye zavarná a láthatóságot. Finnországban minden lakott terület nagyon jól ki van világítva – otthon se rossz, de itt még egy csomó erdei ösvényre és pár lakott területen kívüli útra is igaz a dolog. Tehát ott voltunk a tóparton, és eleinte nem láttunk semmit. Teljesen tiszta égbolt volt és a telihold miatt nagyon világos, amitől kicsit szkeptikusak lettünk, de egy kis idő eltelte után néhány szinte alig észrevehető fátyol jelent meg az égen, amikről alig lehetett eldönteni, hogy csak felhők vagy micsodák. Aztán kicsit elhalványultak majd visszatértek, szóval változott a fényük, úgyhogy egyet értettünk, hogy ez kéne, hogy az legyen. Utána még vagy egy fél óráig így néztek ki ezek a képződmények és azután kezdtek el világosodni, amitől örömujjongásban törtünk ki – már a legelején is volt egy ilyen. Sajnos nem voltak elég világosak ahhoz, hogy fotót lehessen róluk készíteni, és mivel eléggé délen vagyunk, én arra számítottam, hogy ennél tovább nem fog fejlődni a dolog.

  Aztán fél 10 körül néhány perccel egymást követve elkezdtek érkezni a csodák. Világosabbnál világosabb foltokban és hosszan elnyúló vonalakban táncolt az ég, mi meg csak lestünk hogy mivan, kiabáltunk meg ütögettük egymást, hogy „Nézd már, ott van!!”, „Ez hihetetlen, hát láttuk!” stb., meg Andrisnak kiabáltunk még, hogy fotózzál már a Jóég áldjon meg, én közbe kicsit szenvedtem a lefagyott lábujjaimtól – aznap este ott a tavon simán lehetett -18...-20. Szerencsére a fotósunk fel volt készülve mint mindig a kis fotóállvánnyal ahogy kell, úgyhogy sikerült pár csoportképet lőni. Amikor megláttuk a gép kijelzőjén, hogy nézhető minőségű kép készült minderről, akkor megint ordítoztunk egy párat – a sötét miatt 4 másodperces záridővel készültek a képek, próbáltunk guggolva megmerevedni a -20-ban, Andris meg csak úgy sprintelt mindig a géptől felénk és bevetődött fekve, szóval nem mindennapi mutatvány volt az egész. De sikerült látni is meg ledokumentálni is kicsit, úgyhogy én nagyon elégedett voltam az aznap estével – ja és mindez a születésnapomon történt. Hát az se rossz, ilyen se lesz többet.

Először

Másodszor

Harmadszor - utólagos világosítással

Negyedszer

Ötödször

Hatodszor

A fotózás mestere

És végül

  Nagyjából fél 10-től 10-ig jöttek ezek a fényjáték adagok kb. 3-5 percenként, és egy-egy ilyen 1-2 percig tart vagy kicsit tovább. Aztán 10...10.20 között teljesen abbamaradt az egész, vártunk még egy kicsit és elindultunk a buszhoz. Rá egy negyedórára elkezdett befelhősödni az ég is. Szóval az időjárás, a hely, az időpont – minden – véletlenül pont jól jött ki, hogy lássuk. Italt is kaptunk utána a fogadás miatt.

  Vasárnap délután szánkóztunk egyet az egyik közeli domboldalon. A pályának volt egy sima része a jobb oldalon, de mivel ott túl közel voltak a fák, mindenki inkább a közepéhez közel ment, aminek az alja elég hullámos volt, szóval volt módunk kicsit repkedni az ugratókon, lefordulni meg leesni mindenféle módon a szánkóról. Ilyen is kellett már végre.